Kedvem lenne ezt ordítani a rajztanár fülébe, mert nem látom a kreativitást, az alkotás örömét és szabadságát legkisebb fiam hazaküldött munkáin.
Már vagy két nagy doboznyi rajz, ragasztás, préselt és festett levél gyűlt össze otthon. Tizenegynéhány év termése. Mindhárom gyerek minden munkáját gondosan őrzöm. Milyen jó is nézegetni, honnan hová fejlődtek, amikor a menetrend szerinti éves lakásátrendezéskor újra és újra a kezembe kerülnek. Felbőszít, hogy most csak a rajztanár akaratát látom viszont. Nem tudom hová tenni ezeket a képeket. Nem fizikailag, agyilag.
Először lépre megyek, mert messziről látom meg az üstben mérget kavargató boszorkányt. – De jó! – ez az önkéntelen reakcióm, de miközben odaérek, férjem már kiabálja konyhából, hogy az nem az, aminek látszik! 
– Miért? – kérdezem, de már én is látom… egy nyomtatott rajzot kellett kiszínezni, itt-ott kiegészíteni. Gyorsan átpörgetem a többit is. Idén rajzórán erre futotta. Egész évben előre megrajzolt Hundertwasser-házat, szecessziós mintát, pontozással vezetett google-feliratot és hasonlókat kellett színezniük a gyerekeknek.
Hol a fantázia? Az önálló képalkotás? A kreativitás? Az nem lehet, hogy ilyen egyszerűen kitörölhetik a tanmenetből!
