A tizenöt éves már sok mindent tud: olvas (a neten sebesen szörföl), ír (smst mindenképpen, és chatel sokat), számol (azt, hogy hány élete van még hátra, feltétlenül), tájékozott a legújabb kütyük terén (androidos mobil nélkül nem is lehet létezni), ismeri a menő helyeket, zenéket, filmeket és cuccokat. Sok mindent már kipróbált: az alkoholt, a szexet, a cigarettát, a drogot, a magányt, a kirekesztettséget. Vajon ennyi tudás mire elég?
Dosztojevszkijt még biztosan nem olvasott, és hátravolna még a rendszertan, a 20. század történelme, a magasabb matematika, a szerves kémia, az általános természetföldrajz és gazdaságtan, aztán az összefüggések felfedezése, esetleg egy szakma fortélyainak az elsajátítása és egy-két nyelv megtanulása legalább konyhaszinten.
Ki gondolja komolyan, hogy félig gyerekeket elengedhetünk a semmibe? Mihez kezdenek, és mihez kezdenek velük a felnőttek, akik maguk életfogytig tanulnak, hogy felszínen maradjanak, vagy megőrizzék nehezen megszerzett munkájukat? Vajon miért jó, ha a jövő generációjának egy része a szakadék széléről annak mélyére kerül?
