Nyolcszáz forint nem sok egy egész estés buliért, ennyit még egy tini is simán kifizet a zsebpénzéből. Ha jól belegondolunk, egy mozijegy is többe kerül ennél, és ott csak másfél-két órára szól az élmény, de bármilyen szórakozási lehetőségért jóval többet kell fizetni ennél. Persze, hogy tologanak a fiatalok.
A kínálat megteremtetette a keresletet. Meg a divatot, amivel sodródni kell: aki nem jár partira, nem számít, leírják. Aki nem merül el az alkoholmámorban, nem szív be egy kicsit legalább egyszer, nem merészkedik a tudatmódosítók határain túlra, lúzer. És nincs megállás, akinek nem a legújabb mobilja, zenelejátszója van, aki nem elég cool cuccokban jár, gyík.
Ezzel kell szembemennünk nekünk, szülőknek, és megérteni a gyerekünkkel, hogy ez csak a dolgok egyik olvasata, hogy nem ezek a boldogság forrásai, és legfőképpen nem ezek az emberi értékmérők, hogy lehet máshogy is élni, hogy nem kell olyannak lenni, mint a többi, hogy veszélyes belemenni az éjszakába tizenévesen – nem könnyű, de akinek gyereke van, annak kötelessége beszélgetni vele erről, százszor, ezerszer.
A szombat esti tragédiáról rengeteg fotó, videó kering az interneten, mindegyiken látszik, hogy tizenévesek voltak azon a bulin, és nem csak azon. Tessék elmenni egy-egy koncertre, ne adj isten partira! Megdöbbentő élmény látni a sokszor magukból teljesen kivetkőzött gyerekeket, akik a boltban vett piától lerészegedve mennek be a bulira, mert tudják, hogy bent nem szolgálják ki őket. 14-16 évesek mit keresnek ilyen helyeken? Hogy ma minden előbb történik, mint húsz éve? Valóban, de ez vajon kinek a felelőssége? És ezt el kell fogadnunk, nekünk felnőtteknek, akik tudjuk, hogy miért nem jó kamaszként mindenen túl lenni? Nem, nem fogadhatjuk el, nem adhatjuk fel, mert elég, ha egyszer megtörténik a baj.
